Nem tudok mást mondani, csak azt: veled szeretném leélni az életemet! Még ha őrültségnek hangzik is. Azzal is tisztában vagyok, hogy csak most kezdjük megismerni egymást. Elismerem, hogy ez után a kijelentés után joggal gondolhatod, hogy őrült vagyok. De még soha életemben nem voltam semmiben ilyen biztos. De ha esélyt adnál nekem, nekünk, egész hátralévő életemben igyekeznék bebizonyítani, hogy jól döntöttél! És nemcsak azért, amilyen vagy, hanem azért is, amilyennek a közös jövőt látom veled.

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni, s szeretnék veled egy ágyban álmodni. Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat, s elmossa az összes bánatodat. Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat. Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ. Szeretném ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív mely megszakad. Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat. Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat. És végül szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam hogy életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb.. ♥

A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.♥♥♥

Üres szobám üres falán néhány emlék hever,

tegnap még itt jártál mára már ki tudja, hogy ki ölel.

Hiányodban szenvedek,már nem édbredek vidáman,

keresem a választ minden egyes ejtett hibámban.

De nincs ki választ adjon,csak a te hangodat hallom.

Könnyeim hullanak miközben eme a sorokat írom,

ebbe folytom bánatom,csak ebbe a pár sorba.

Reményt ad, hogy vissza jössz majd még ebbe a szobába.

Vagy ismét átölelsz,és azt mondod: "Szeretlek!",

bár probállak,de nem tudlak,én téged el nem feledlek.

Mintha itt lennél,még mindig ugy nézek a képedre,

örök szerelmet fogadtunk régen még egy életre.

Csak arra kérlek még egyszer hallgass a szivedre!

... :( </3

Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy elmondd, amit el kell mondanod? Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy megtedd, amit meg kellett volna tenned? Mondd, mondd, mit teszel, ha hibázol, újra és újra, és nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd? Mondd el, mire vársz, hogy lépj, hogy boldog légy? Miért élsz tovább úgy, ahogy soha nem akartál? Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár? Mit érnek az évek, ha nem hiányzik, aki vár? Mondd el, mit kellett volna tenned, és mondanod, ha lett volna még egy holnapod?

\" Mit csinálsz?
- Álmodok.
- Ébren?
- Ébren.
- Úgy nem lehet.
- Én tudok.
- Hogyan?
- Azt nem tudom, de nekem megy.
- Miről álmodsz?
- Mindenről ami jó.
- Például?
- Egy tökéletes világról.
- És mire jó ez?
- Ilyenkor nem fáj semmi, egyszerűen csak elmegyek egy másik világba, ahol minden úgy van, ahogy én akarom, ahol nem kell félni, nem kell aggódni, nem kell semmit csinálni, amit nem akarok, egyszerűen csak boldognak kell lenni.
- Akkor, ha nem álmodsz szomorú vagy?
- Nem, csak nem mindig vagyok boldog.
- Dehát mindig vidámnak látszol!
- Te úgy látod.
- Az, hogy lehet?
- Mert azt akarom, hogy úgy lásd.
- És, hogy csinálsz úgy, mintha boldog lennél, ha nem vagy az?
- Egyszerűen. Csak elmegyek az álomvilágomba.\"

Te, mondd csak, baj, ha én még elhiszem,
hogy az életem csak szép lehet, és
hogy az ember majd örökké él?
És mondd meg, baj, ha én még elhiszem,
hogy a gólya a szájában hozott engem,
és elhiszem, hogy a világ meseszép?
Mert gyerek vagyok vagy felnőtt?
Eldönteni nem tudom.
Én hiszek a valóságban, de sokszor álmodom.
Én álmodok szépeket, és hiszem,
hogy valóra válhat.
Az élet talán ettől szép,
Ezt üzenem a nagyvilágnak.
Te, mondd csak, baj, ha én még elhiszem,
hogy egy nap majd a szőke hercegem
lovon visz innen Meseországba el?
És mondd meg, baj, ha én még elhiszem,
hogyha forgószél jön a sárgaköves úthoz
a szivárványon túlra repít engem el?
És mondd csak, baj, ha én még elhiszem,
hogy repülni tudok, s a szárnyaimmal
csak kettőt csapok, és a fellegekben vagyok?
Mert gyerek vagyok vagy felnőtt?
Eldönteni nem tudom.
Én hiszek a valóságban, de sokszor álmodom.
Én álmodok szépeket, és hiszem,
hogy valóra válhat.
Az élet talán ettől szép,
Ezt üzenem a nagyvilágnak.

Sosem ismertem olyat, aki megtudta változtatni a kedvemet egyetlen szavával. Sosem ismertem olyat, aki nélkül nem tudok élni. Sosem ismertem olyat, aki elalvás előtt is eszembe volt és reggel rá gondoltam először. Sosem ismertem olyat, akiért mindent megtennék, akiért az életemet is odaadnám. Sosem ismertem olyat, akibe ilyen szerelmes tudtam volna lenni, amíg rád nem találtam!♥

Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod."

Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.

Több vagy nekem,mint gondolod,
Bár ezt érzed s tudod
Lángoló szívem mely érted dobog,
Szeret téged s örökké szeretni fog!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.