Te voltál az egyetlen álmom, soha nem is volt más. Te voltál a kezdet és azt akarom, hogy Te legyél a folytatás. Te voltál a jutalom mindenért. Ha néha féltem, melletted elfelejtettem mindent. Amikor velem voltál, nem kellett más semmi. Féltem, hogy álmodom, mégis elhittem...Én…

2010.06.24. 14:39

Elég rendszertelenül írtam mostanába, de mivel nyár van próbálok gyakrabban frissíteni és nem ilyen elmerengő témákat érinteni. Kezdjük az elején. Rendbe szedtem az életem meg mindent, ami hozzám tartozik. Újrapakoltam az egész szobámat/ közben kicsit át is rendeztem/,…

2010.06.20. 20:40

sokat jelentett nekem az a bizony szombati nap.:) ♥ az életem részévé vált az A-FORCE1. szinte már második családnak tekintem. :) köszönök mindent. ♥

Igazándiból számítottam rá, hogy magányos leszek, de nem gondoltam, hogy egy ideig ilyen végzetesen magamra maradok. Vártam, hogy teljesen áthat majd a fájdalom, de nem is sejtettem, hogy ilyen mérhetetlenül nagy lesz. Néha kétszer akkora fájdalmat okozott,mint abban a pillanatban,…

2010.06.09. 21:05

amúgy meg előzőből kihagytam!jobbulást.♥

,,Pillanatnyilag szívesebben szétszednék egy szénakazlat. Legalább lenne mit csinálnom. Utálom a tudatot, hogy nem csinálok semmit. Én persze a világ végéig ráérek..és aki az idők végeztéig ráér, megvizsgálhatja az összes szalmaszálat, hátha az a tű..."Ugyanúgy érzem…

süti beállítások módosítása