Egyszerűen csak a pillanatnak éltünk. Te meg én. Nem voltunk együtt. Nem is vagyunk. Csak élveztük azt, hogy akkor abban a pillanatban éppen mi voltunk.  A perc tökéletessége számított. Azt szerettem volna, akkor ha ez így marad. Megállt volna a perc és mi is ott maradtunk volna ketten. Tökéletes volt. Nem monoton, mint a hétköznapok. Valóságos. Azt hisszük a szerelem mámor, káprázatos álom. Amikor szeretünk valakit. ÉS tényleg szeretünk nem csak gondoljuk, akkor mondják ránk az emberek azt, hogy ,, hát Te őrült vagy. El vagy varázsolva” és teljesen igazuk van. Varázslat. Fél centivel a föld felett lebegünk, magunkba mosolygunk és egyszerűen képtelenek vagyunk bármire gondolni. Aznap este a lelkem mélyén egy hang suttogta ,, Itt akarok maradni. Egész életemben ide vágytam!” . De az idáig elvezető úton megtanultam különbséget tenni a dolgok között.  Megtanultam, hogy a vonzódás és a szerelem nem ugyanaz. Megtanultam, hogy a csók nem ígéret semmire és ha valaki szépet mond nekem, attól még nem biztos, hogy igaz. Megtanultam, hogy emelt fejjel viseljem el a vereséget. Megtanultam, hogy mindig van tovább ! És igen, mindannyian csak egy álmot kergetünk. Egy álmot, hogy valaki majd azt mondja nekünk ,, igen csak Rád vártam eddig és teljes szívemből szeretlek”.

D.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.