Már bőven túl vagyok a 3000 olvasón. :) Köszönöm Nektek! ♥

Olyan érzés ez, mint mikor hallgatod a zenét, de nem tudja túlüvölteni a külső zajokat. Te is hallod mi történik körülöttek. Hallod a beszélgetést, a nevetést, a harangokat, a kutya ugatást, de mintha belül megállt volna minden. Nem akarsz tovább lépni. Vagy csak nem tudsz. Képtelen vagy kizárni a külső dolgokat, de belül azt akarod, hogy az idő megálljon.  Csak akkor vagy áldozat, ha az akarsz lenni. Néha, nehéz és tényleg csak így működhet a dolog. Nem szabad hagynod, hogy megérintsen. Nagyon rossz, ha hagyod, hogy a rossz dolgok eluralkodjanak rajtad. Amikor hirtelen megváltoznak a dolgok, az ember úgy érzi vége a világnak, pedig nem. Az éppen csak a kezdet.

Amikor elvesztettem Őt, azt hittem az egész életem tönkre ment. Tönkre tette az az ember, aki megígérte, hogy nem ver át. Bizonyos tekintetben persze így is volt. De más tekintetben talán jobb is így. Egyátalán szabad ilyet mondanom? írnom? Nem tudom. Sosem fogom megérteni. De azt tudom, hogy elértem arra a pontra, mikor már nem számít mit mondanak. Nem számít. Mert nem érdekel. Nem érdekel, ki mit gondol, mit mond.

Ez vagyok én. Néha boldogan, néha szomorúan. Néha nevetve, néha sírva. DE ez én vagyok. / és vannak, akik így szeretnek. /

D.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.